JELENTKEZÉS, HATÁRIDŐK

A komplex vizsgára jelentkezéskor (egyben PhD fokozatszerzési eljárás indítási kérelem) a leadandó dokumentumokat a Tájékoztató doktori eljárásról című dokumentum rendelkezései szerint kérjük benyújtani. A leadási határidő április végén – május elején várható. A pontos határidőről tájékoztatást küldünk.

A beadott jelentkezéseket az Építészmérnöki Tudományok Habilitációs Bizottság és Doktori Tanács soron következő ülésén értékeli, elfogadás esetén pedig kijelöli a Komplex Vizsga Bizottságokat, amiről ez után értesítést küld.

A komplex vizsga időpontja a tavaszi félév vizsgaidőszakának első felében várható. A komplex vizsga konkrét időpontját a Vizsga Bizottsággal a doktorandusz és témavezetője egyezteti.

A jelentkezést megelőzően lehetőség van arra, hogy a hallgatók előzetes állásfoglalást kérjenek az Építészmérnöki Tudományok Habilitációs Bizottság és Doktori Tanácstól a komplex vizsga fő – és melléktárgyára vonatkozóan. Kérvényminta található a Letölthető dokumentumok között.

TÁJÉKOZTATÓ A KOMPLEX VIZSGÁRÓL

A doktori képzés során, a negyedik félév végén, a képzés „Képzési és Kutatási” szakaszának lezárásaként és a „Kutatási és Disszertációs” szakasz megkezdésének feltételeként komplex vizsgát kell teljesíteni, amely méri, értékeli a tanulmányi, kutatási előmenetelt.

A doktori képzésben a komplex vizsgára bocsátás feltétele a „Képzési és Kutatási” szakasz során a képzési tervben előírt tantárgy- kredit minimumának (120 kreditpont) megszerzése: a harmadik félév végére min. 80 kreditpont, a 4. félév végére min. 120 kreditpont megszerzése, valamint a fokozatszerzési eljárás indításhoz szükséges publikációs követelmények teljesítése. A DIT ennek megítélésekor a benyújtott, lektorálás alatt álló cikkeket is figyelembe veszi. A doktorandusz a sikertelen komplex vizsgát egy alkalommal, ugyanazon vizsgaidőszakban ismételheti meg.

A komplex vizsgát nyilvánosan, bizottság előtt kell letenni. A vizsgabizottság legalább három tagból áll. A komplex vizsga két részből áll: az egyik részben a vizsgázó elméleti felkészültségét mérik fel („elméleti rész”), a másik részben a vizsgázó tudományos/művészeti előrehaladásáról ad számot („disszertációs rész”). A komplex vizsga elméleti részében a vizsgázó két tárgyból tesz vizsgát. A tárgyak listáját a doktori iskola képzési terve tartalmazza, és elérhető a doktori iskola honlapján. Az elméleti részben a doktorandusz a vonatkozó tudományág, művészeti ág szakirodalmában való tájékozottságáról, aktuális elméleti és módszertani ismereteiről is számot ad. A komplex vizsga másik részében a vizsgázó előadásban beszámol kutatási eredményeiről, ismerteti a doktori képzés második szakaszára vonatkozó kutatási tervét, valamint a disszertáció elkészítésének és az eredmények publikálásának ütemezését. Előadásában kitér eredményeinek tudományos jelentőségére és innovációs tartalmára, illetve – amennyiben releváns – a kutatás technológiai motivációira, valamint az eredmények gyakorlati alkalmazhatóságra. A vizsgázó a vizsga előtt legalább egy héttel elektronikus formában benyújtja a bizottság számára az eddig elért eredményeinek rövid összefoglalását, valamint a publikálásra beküldött, illetve megjelent cikkeit.

A vizsgabizottság tagjai külön-külön értékelik a vizsga elméleti és disszertációs részét. A komplex vizsga sikeres, amennyiben a bizottság tagjainak többsége mindkét vizsgarészt sikeresnek ítélte. A doktorandusz a sikertelen komplex vizsgát egy alkalommal, ugyanazon vizsgaidőszakban ismételheti meg. A komplex vizsgáról szöveges értékelést is tartalmazó jegyzőkönyv készül. A vizsga eredményét a szóbeli vizsga napján ki kell hirdetni. A komplex vizsga eredménye nem számít bele a doktori fokozat minősítésének kialakításába, de sikeres teljesítése a képzés második szakaszába történő belépés feltétele.